Oldal kiválasztása

ÉLETPÁLYA

Prof. Dr. VAJDOVICH ISTVÁNc. egyetemi tanár
a rendelés vezetője és tulajdonosa


Prof.Dr. Vajdovich István fog-és szájsebész szakorvos 1965-ben végzett a Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Szakán. Ezután a Csongrád Megyei Kórház /Szentes/ Fogászati és Szájsebészeti osztályán kezdett dolgozni, ahol 1974-ben csoportvezetői, majd 1982-ben osztályvezetői kinevezést kapott.

Szakvizsgáit 1967-ben /Fog-és Szájbetegségek/, ill 1979-ben /Szájsebészet/ szerezte. Fogorvosi implantológával 1980 óta foglalkozik.
Magyarországon ( illetve az akkori volt szocialista országok között is) elsőként fejlesztette ki és kezdte el a fogorvosi gyakorlatban alkalmazni (1983) a nagytisztaságú, magastömörségű polikristályos aluminium-oxidból készült Diakor fogorvosi implantátumokat.

Nevéhez fűződik az ötvözetlen titánból kifejlesztett Denti Implantációs Rendszer bevezetése is, amelyet 1987-ben kezdett el beültetni. A folyamatos szakmai innovációnak köszönhetően ez az implantációs rendszer azóta is, nemcsak Magyarországon, hanem Európa számos más országaiban is a legrégebben alkalmazott korszerű dentális implantológiai rendszerek közé tartozik.

Kandidátusi disszertációját a korszerű fogorvosi implantológia tárgyköréből írta, amelyet 1990-ben sikeresen megvédett. 1992-ben a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján címzetes egyetemi docensi címet kapott. 2009-ben tudományos és oktatói tevékenységért a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa döntése alapján a Tudományegyetem Rektora cimzetes egyetemi tanári kinevezésben részesítette.

Számos tudományos társaság, ill. szakmai egyesület tagja. Többek között alapító tagja, majd 2004-2008 között elnöke a Magyar Fogorvosok Implantológiai Társaságának. Ugyanígy alapító tagja, majd 1994-től elnökségi tagja a Magyar Arc-Állcsontsebészeti és Szájsebészeti Társaságnak is. A Stomatológiai Szakmai Kollégium tagjának választották 2 alkalommal 1994-és 2006 között.

Kutatási területe 1980 óta a dentális implantológia. Az általa kifejlesztett dentális implantátumokat , illetve a beültetéshez szükséges sebészi módszereket hosszú évek óta itthon is, külföldön is széles körben alkalmazzák.

A fogorvosok posztgraduális. illetve a fogorvostanhallgatók oktatásában 1986 óta rendszeresen vesz részt. A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán fogorvoshallgatóknak jelenleg is fogorvosi implantológiát oktat, mint felkért előadó. Emellett vezető oktatója a Szegedi Tudományegyetem Fogorvosi Kar Fogászat és Szájsebészet Klinkája és a DenTi System Társaság által közösen szervezett posztgraduális intenzív implantológiai továbbképző tanfolyamainak is.

A kutatási témáját képező orális implantológiai tárgyköréből 1983 óta magyar, német és angol nyelven 38 közleményt jelentetett meg. A dentális implantológia tárgyköréből 2 könyvet és 2 könyvrészletet írt. Hazai és külföldi kongresszusokon több, mint 120 alkalommal tartott tudományos előadást.

Prof. Dr. Vajdovich István, a Csongrád Megyei Kórház Szájsebészeti Osztály nyugalmazott osztályvezető főorvosa, címzetes egyetemi tanár a kimagasló színvonalú munkája elismeréseként 2011. március 15 alkalmából a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta.

KÖNYVEK

2008


Prof. Dr. Vajdovich I.:
Dentális implantológia Semmelweiss Kiadó. Bp. 2008

2002


Prof. Dr. Vajdovich I.:
A gyakorló fogorvos implantológiája. Dental Press, Bp. 2002.

KÖNYVRÉSZLETEK

2008


Urbán I.:
Implantológia a fogászatban Dental Press Hungary Kft. Bp. 2008. 98-109.

2005-2012


Divinyi T.:
Orális Implantológia Semmelweis Kiadó, Bp. 2005-2012.

KÖZLEMÉNYEK

2013


Dr. Vajdovich István, Dr. Bandula Mihály
30 éves a Denti Implantációs Rendszer. A 20 év előtt beültetett Denti implantátumok retrospektív viszgálatainak tapasztalatai. Implantológia, 2013; X.(2.) 60-68.

2012


Dr. Vajdovich István, Prof. Dr. Orosz Mihály
A Tissue Car Concept megvalósulása a Denti Bone Level implantátumok alkalmazásával. Fogorvosi Szemle, 2012; 105. (4) 153-159.

2011


Dr. Vajdovich István, Dr. Bandula Mihály, Dr. Bóka Péter, Dr. Grünberg Gábriel, Dr. Vajdovich Éva
A Denti® egy- és kétrészes gyökérforma cirkónium-dioxid implantátumok beültetésével szerzett rövid és középtávú tapasztalataink Implantológia, 2011; 8(2): 36-41.

Dr. Vajdovich István, Dr. Bandula M., Dr. Bóka P., Dr. Grünberg G., Dr. Vajdovich Éva
A Denti egy- és kétrészes implantátumok beültetésével szerzett rövid és középtávú tapasztalataink. Implantológia, 2011. VIII.(2.) 36-41.

Dr. Vajdovich István, Prof. Dr. Orosz Mihály
A cirkónium-dioxid dentásil implantátumok osszeointegrációjáról: áttekintés a nemzetközi irodalom alapján. Implantológia, 2011. (2.) 6-10.

2009


Dr. Bandula M., Dr. Vajdovich I.
Esztétikai megfontolások érvényesítése az esztétikai zónában végzett implantátumos protetikai rehabilitáció esetében. Implantológia, 2009/6 (1) 18-27.

Dr. Vajdovich István, Dr. Nagy Katalin
Az azonnali implantációról a Denti® implantátumok azonnali beültetésével szerzett 10 éves tapasztalataink alapján Fogorvosi Szemle, 2009; 102(6): 217-222.

Dr. Vajdovich István, Dr. Nagy Katalin
Az azonnali implantációról a Denti® implantátumok azonnali beültetésével szerzett saját 10 éves és a nemzetközi tapasztalatok alapján Fogorvosi Szemle, 2009; 102(6): 227-234.

2008


Dr. Vajdovich István, Dr. Bóka Péter és Dr. Vajdovich Éva
Korszerűség és széles körű alkalmazhatóság a Denti® Implantációs Rendszerben Implantológia, 2008; 5(2): 16-21.

Dr. Vajdovich István, Dr. Bóka Péter, Dr. Vajdovich Éva
A cirkónium-oxid, mint a dentális implantátum, illetve az implantátumos fogmű anyaga. Dentál Hirek, 2008; 12(6): 48-52.

2006


Dr. Vajdovich István, Dr. Tóth Zsuzsanna
A cirkónium-oxid biokerámiáról a dentális implantáció kapcsán Implantológia, 2006; 3(1): 18-22.

Dr. Vajdovich István, Dr. Bandula Mihály, Dr. Bóka Péter, Dr. Tóth Zsuzsanna
Az implantátumok azonnali terheléséről a DenTi® implantátumok beültetésével szerzett hosszú távú tapasztalataink alapján 1. rész: A DenTi® implantátumokkal szerzett tapasztalatok Fogorvosi Szemle, 2006; 99(2): 195-200.

Dr. Vajdovich István, Dr. Bandula Mihály, Dr. Bóka Péter, Dr. Tóth Zsuzsanna
Az implantátumok azonnali terheléséről a DenTi® implantátumok beültetésével szerzett hosszú távú tapasztalataink alapján 2. rész: A DenTi® implantátumokkal szerzett tapasztalatok az irodalmi adatok tükrében Fogorvosi Szemle, 2006; 99(2): 231-236.

Dr. Tóth Zsuzsanna, Dr. Vajdovich István
Cirkónium-oxid fejrészek: új éra az esztétikus implantátumos fogpótlások készítésében? Suppl. Árkövy MFE Congr. Debrecen 2006. 130.

Dr. Bandula Mihály, Dr. Bóka Péter, Dr. Vajdovich István
Egyszakaszos vagy kétszakaszos implantáció? 6 éves tapasztalatok az alsó állcsont II. osztályú foghiányainak pótlására beültetett DenTi® M implantátumokkal. Suppl. Árkövy MFE Congr.. Debrecen. 2006. 124.

Dr. Vajdovich István, Dr. Bandula Mihály, Dr. Bóka Péter, Dr. Tóth Zsuzsanna
Dentális implantácio – azonnali vagy korai funkcio? Másfél éves tapasztalataink az egyszakaszos DenTi® Millennium OP implantátumok beültetésével. Suppl. Árkövy MFE Congr. Debrecen.2006. 136.

2005


Dr. Orosz Mihály, Dr. Vajdovich István
A dentális implantológia és az endodoncia kapcsolata Dental Press 2005. I. 2.

Dr. Vajdovich István, Dr. Tóth Zsuzsanna, Dr. Bandula Mihály
Immediate Loading of Implants on the Basis of Literature and Long Time Experiences with DenTi Implant Insertion. Suppl. VI. MAFIT IC. Sopron. 2005. 30-31.

Dr. Orosz M., Dr. Sárközi K. Dr. Gábris K., Dr. Vajdovich I.
The Role of Dental Implantation in the Treatment of Missing Upper Anterior Teeth. Suppl. VI. MAFIT IC. Sopron 2005. 26-27.

Dr. Bandula M., Dr. Szabó T., Dr. Monoki E., Dr. Vajdovich I.
The Role of Dual-Slice Spiral CT in Implantological Planning. Suppl. VI. MAFIT IC. Sopron 2005. 51.

2004


Dr. Vajdovich István, Dr. Bandula Mihály, Dr. Tóth Zsuzsanna
Régi-új dentális implantációs módszer a DenTi Fit implantátumok beültetésére Implantológia, 2004; 1(2.) 46-49.

2001


Dr. Vajdovich István, Dr. Bandula Mihály és Dr. Tóth Zsuzsanna
Csontpótlással végzett dentális implantációk a maxillán Fogorvosi Szemle, 2001; 94(3): 111-117.

1999


Dr. Vajdovich I., Dr. Fazekas A.
A ten-year clinical follow-up study of prosthetic rehabilitation of the edentulous lower jaw with endosteal dental implants. J Long Term Eff Med Implants, 1999; 9(3): 171-83.

Nagy K, Borbely L, Kovacs A, Fazekas A, Vajdovich I, Mari A.
Implant-prosthetic rehabilitation after segmental mandibulectomy and bone grafting. J Long Term Eff Med Implants, 1999; 9(3): 185-91.

1998


Dr. Radnai Márta, Dr. Fazekas András, Dr. Vajdovich István és Dr. Kostinek Doris
Implantátumon és természetes fogon rögzített hidak klinikai vizsgálata Fogorvosi Szemle, 1998; 91(7): 195-202.

1994


Dr. Vajdovich István és Dr. Fazekas András
Az állcsontok körülírt hiányainak pótlása Ossynth és Ossnativ hidroxilapatit kerámia beültetésével Fogorvosi Szemle, 1994; 87(12): 355-362.

1991


Dr. Divinyi Tamás, Dr. Vajdovich István és Dr. Fazekas András
A DIAKOR alumínium-oxid biokerámia oralis enosszealis implantációjának elvi és gyakorlati kérdései – III. A sebészi beavatkozás Fogorvosi Szemle, 1991; 84(4): 97-103.

1990


Vajdovich,I.
A Diakor biokerámia műgyőkér orális implantációja. Fogorvosi Szemle, 1991; 84(4): 97-103.

1989


Dr. Vajdovich István, Dr. Fazekas András és Dr. Divinyi Tamás
A DIAKOR alumínium-oxid biokerámia orális enosszális implantációjának elvi és gyakorlati kérdései – I. Az implantátum Fogorvosi Szemle, 1989; 82(1): 7-12.

Dr. Vajdovich I., Dr. Dinnyes I.
The course of the mandibular canal in fossils and forensic material Morphol Igazságügyi Orv Sz. 1989 Jan;29(1):39-47.

1988


Dr. Vajdovich I., Dr. Kostinek D.
Closing of gaps of front teeth in children and youth by implants of DIAKOR-bioceramics Stomatol DDR. 1988; 38(12): 806-811.

1986


Dr. Vajdovich István, Dr. Kacsalova Lídia, Dr. Suba Zsuzsa és Dr. Szabó György
Humán állcsont és alumíniumoxid-biokerámia implantátum határozójának elemzése fény mikroszkópos, scanning (pásztázó) elektronmikroszkópos és röntgensugár mikroanalízis vizsgálatokkal Fogorvosi Szemle, 1986; 79(8): 225-231.

Dr. Vajdovich I., Dr. Kacsalova L.
Az orális enosszális implantáció új módszere Orv Hetil. 1986 17;127(33): 1999-2001.

1985


Dr. Vajdovich István és Dr. Kacsalova Lídia
A biokerámia, mint az orális ennosseális implantátum anyaga Fogorvosi Szemle, 1985; 78(8): 225-233.